
#szeretematestem, azaz márkák, amelyek igent mondtak a sokszínűségre
A „Body Positive” mozgalom eredetileg az Egyesült Államokból indult a hatvanas években, amikor az amerikaiak a gyermekek és a felnőttek körében egyaránt küzdöttek az elhízás súlyos problémájával. A széles körben elterjedt megbélyegző magatartás, ami a túlsúlyos emberek irányában történt, arra késztette az aktivistákat és később a szélesebb közösségeket is, hogy életre hívjanak egy olyan kezdeményezést, amely elősegíti a tökéletesnek hittől távol álló test elfogadását is. Manapság ez a mozgalom új arcot öltött a közösségi médiának köszönhetően, amely már nemcsak a súly-kérdésre, hanem más aspektusokra is összpontosít. Ma már a ráncok, hegek vagy striák miatt sem kell szégyenkeznünk, mivel ezek egyre inkább az életünk során ért tapasztalatok és az önelfogadás szimbólumaivá nőtték ki magukat.
Az én testem, az én dolgom
A test-pozitivitás iránt a márkák sem maradhattak közömbösek: művészek és más közéleti személyiségek csatlakoztak, hogy megmutassák, ők szintén közel sem tökéletesek. Alicia Keys például úgy döntött, hogy a vörös szőnyegen smink nélkül jelenik meg, míg Lena Dunham egyenesen megtiltotta a nagyobb magazinok grafikusainak, hogy retusálják a narancsbőrt a fotóiról, amivel azt szerette volna üzenni a nőknek, hogy ez egy teljesen normális dolog, amit mindannyiunknak el kellene fogadnunk.
Ez eddig rendben, de vajon hogyan reagáltak a márkák erre a trendre? Tucatnyi érdekes példát találunk ilyen kampányokra: az egyik a női fehérneműket gyártó lengyel, Louie márkához kapcsolható. Ahogy azt a márka alapítójától olvashatjuk: „A Louie-nál hisszük, hogy egyetlen test sem tökéletes – de mindet egyformán szeretjük. Szeretjük azokat a nőket, akik teljesen elfogadják önmagukat és tökéletlenségeiket, és akik tisztában vannak erejükkel és nőiességükkel – ez teszi őket egyedivé.” Ezt a kiáltványt tükrözte a „No body is perfect” kampány, ahol a finom női fehérneműk jól harmonizáltak a kerekdedebb formákkal, anyajegyekkel és striákkal. Ily módon szerette volna megmutatni a márka, hogy az önelfogadás rendkívül fontos és minden test gyönyörű. A tökéletlenségek tehát nem lehetnek az emberi érték mutatói.
Nike
Egy másik olyan márka, amely a test pozitív megítélését támogatja, a Nike, ami kommunikációjában szintén hangsúlyos szerepet kap a sokszínűség, csak itt éppen a sporton keresztül. A márka érdekes és széles körben kommentált akciója volt a molett próbababák kihelyezése a kirakatokba. Sőt, jó ideje már a márka kollekciója kibővített méretskálában is elérhető, amelyeket a Nike plus size influenszerek – Grace Victory és Chloe in Curve – segítségével mutatott be a nagyközönség számára.
Primark
A Primark úgy döntött, hogy hasonló kampányt visz majd olyan modellekkel, akiken keresztül bemutathatják az esetleges női „tökéletlenségeket”. A test-pozitivitás jegyében rendezett fotózás rámutatott, hogy azokat a nőket, akik különböznek az átlagtól, vagy az idealisztikus elképzelésektől és tökéletlennek megítélt formákkal rendelkeznek, pontosan ezek a különbségek teszik igazán széppé. A modellek bátran képviselték a „tökéletlenségeiket” a testükön: megmutatták a striáikat, de a ferde fogak vagy a ráncok is előnyt jelentettek a valódi szépséget bemutató kampányban.
Hashtagek
A „Body Positive” olyan trend, amely az egyéni elégedettség mellett reményt ad a márkák etikusabb tevékenységéhez. Fontos, hogy nemcsak a testképre vonatkozik, hanem az önelfogadásra és az egyén pozitív gondolkodásmódjának kialakítására is. A nők egyre szívesebben használják az #ilovemybody (szeretem a testem) vagy #bodypositive (pozitív testkép) hashtageket, és lelkesedéssel fogadják a a testkép-pozitivitás szellemében készült kampányokat. Mindez azt jelzi előre, hogy eljön a sokféleség felvállalásának ideje.