
Z generáció és marketing: hogyan érd el a fiatal fogyasztókat?
A Z generáció képviselői körülbelül 1995 és 2010 között születtek egy olyan világba, amelyben a technológia életünk szinte minden apró momentumában jelen van. Mobiltelefonok, képernyők, s az internet bűvöletében nőttek fel, így az okoseszközök kezelése nem jelent gondot számukra. A gyors válaszok és megoldások hívei, s figyelmüket gyakran megosztják az egyes tevékenységek között. Nehéz igazán lekötni őket, s a hirdetésekre sem nagyon kapják fel a fejüket, hiszen egész életüket reklámzajban töltötték. Ez azonban nem egyenlő azzal, hogy lehetetlenség lenne bármit is eladni nekik!
O, mint online
Senkit nem ér meglepetésként, ha azt mondjuk: a Z generáció ideje nagy részében online, azaz interneten keresztül elérhető. Fontos számukra a folyamatos összeköttetés szeretteikkel, de épp ugyanolyan szívesen vesznek részt digitális közösségek életében is, mint hús-vér kapcsolataikban. A fiatal fogyasztókra jellemző a kreativitás, az alkotási vágy: blogolnak, vlogolnak, fotóznak, TikTok videókat készítenek… vagyis dokumentálják életüket. Fontos, hogy már nem csak tartalmat fogyasztanak, hanem aktív alakítói is az online térnek. Ilyen tények ismerete mellett ugye nem kérdés, hogy weboldaladnak tökéletesen kell megjelennie mobileszközökön is?
T, mint tudatos
Nem árt emellett, ha azt is tudod, hogy a Z generáció tagjainak nagy többsége tudatos vásárló. Ha egy termék felkeltette az érdeklődésüket, nem sajnálják az időt arra, hogy feltérképezzék, hogyan működik a gyakorlatban a kiszemelt produktum. Akár több, számukra hiteles fórumon is elolvassák a fogyasztói visszajelzéseket, emellett sokat adnak kedvenc influenszereik véleményére. Ha a Z generáció részére szeretnél piacra dobni egy terméket, mindig emlékezz, hogy értéket kell teremtened számukra, s fontos, hogy ennek az értéknek a jelenlétéről meg is erősítsd őket.
Hogyan fest egy ilyen kampány a gyakorlatban?
Azt már megállapítottuk, hogy nagy valószínűséggel a digitális megoldások lesznek a barátaid, ha a célközönséged a Z generáció képviselői alkotják. El kell azonban felejtened az ósdi bannereket, a túlságosan hosszúra nyújtott mondandót és a sablonos tartalmakat! A nekik szánt hirdetésed legyen kreatív, szemet gyönyörködtető, inspiráló! Hogy értsd, mire gondolunk ilyenkor…
- Próbáld meg üzenetedet minél lényegre törőbben megfogalmazni: nem sok helyed marad kertelésre, hiszen nagyjából 8 másodperced van felkelteni potenciális vásárlód figyelmét.
- Ne félj a frappáns szövegezéstől és az emojik használatától sem: bátran tűnj ki a tömegből!
- Fektess nagy figyelmet a vizuális megvalósításra: gondosan válaszd ki a színeket, alkoss valami meghökkentőt vagy mesélj el egy teljes történetet egyetlen képpel!
- Használj interaktív formákat: hozd létre saját TikTok kihívásod, vagy kommunikálj fogyasztóiddal az Instagram sztorik felmérésein keresztül!
A jó hírünk az, hogy a sokféle megoldásnak szinte csak a képzeleted szab határt. Azt viszont mindig tartsd szem előtt, mi illik a márkádhoz, mindig maradj önazonos! A menő brandek egyik legfontosabb erénye a hitelesség: törekedj Te is mindig erre, s meglátod, fiatal célközönségedből igazán hűséges fogyasztói közösséget kovácsolhatsz! 😉